A panoráma kamera – széles látómezőjének köszönhetően – igen népszerűvé vált a videomegfigyelésben, mivel jelentősen lecsökkenti a teljes videolefedettséghez szükséges kamerák számát. Ez a teljes rendszerre vonatkoztatva jelentős költségmegtakarítást jelenthet a végfelhasználó számára. Jelenleg két fő technológiai trend figyelhető meg a következő generációs panoráma kameráknál. Az első trend a beépített infravörös megvilágítók hozzáadása, hogy a kamera még a kihívást jelentő alacsony fényviszonyok mellett is hasznos felvételeket rögzítsen. A második pedig az intelligens funkciók biztosítása fedélzeti video-tartalomelemzés (VCA) alkalmazásával.
Infra megvilágítás panoráma kamerákhoz
A beépített infravörös megvilágítókat széles körben használják számos megfigyelő kamerában, hogy hasznos felvételek készülhessenek éjszakai időszakban is. Azonban a nagy látószög sajátosságai miatt az IR LED-ek halszemoptikás kamerákhoz adása 2 féle kihívást is magával hozott. Az első probléma a megvilágítás egyenetlenségeinek kijavítása, a másik pedig az előtérben lévő objektumok túlzott infrafény visszaverődési problémájának kiküszöbölése.
A hagyományos infravörös megvilágítás eredménye a következő képen látszik, a központi terület sokkal nagyobb fénysűrűséggel rendelkezik, amelyre gyakran „beégés-ként vagy túlexponáltság-ként” hivatkoznak. Ez az IR LED fénykibocsátási mintájának és a halszem objektív nagy látószögének köszönhető. Ennek eredményeként a panorámakamera által rögzített, hagyományos IR LED-ekkel készült videó nem lesz megfelelően exponált. A periféria területe túlságosan sötét, és ha egy objektum a központi régióban van, akkor az általában túlexponált.
2. ábra: Megvilágítási minta egy IR LED-ről
A VIVOTEK egyedülálló technológiát fejlesztett ki a probléma megoldására. A csak infravörös LED-ek használata helyett egy pontosan kiszámított felületű tükröző felületet adtunk az infravörös nyalábok formázásához, így a megvilágítás egyenletesen oszlik el a teljes látómezőben. A tükröző felület kialakítását az alábbi ábra szemlélteti.
A következő kép az új megoldás használatával módosított megvilágítási mintát mutatja. Jól látszik, hogy a VIVOTEK egyedülálló IR technológiája egyenletesen oszlatja el a megvilágítást, fényes foltok nélkül.
3. ábra: A fényvisszaverővel rendelkező infravörös LED megvilágítási mintája
A speciálisan beépített megvilágítókkal az infravörös megoldást úgy optimalizálták, hogy illeszkedjen a VIVOTEK halszemoptikás kamerák nagy látószögéhez, így egyenletes megvilágítást biztosítva az egész területen, míg más márkák esetében túlexponált foltok áthatók a központi régióban, míg a kép széle sötét, ami IR teljesítmény pazarlása.
Az alábbi képek a VIVOTEK egyedülálló IR technológiájának előnyét mutatják, összehasonlítva egy másik gyártóval.
4. ábra: Fisheye kamerákból készített képek
VCA (video-tartalomelemzés) a panorámakamerákhoz
A VCA beépítése IP kamerába nem új ötlet. Habár, VCA futtatása panoráma kamerán természetes előnyökkel jár. A legtöbb felhasználásban a 360°-os halszemoptikás kamerát a mennyezetre szerelik fel, hogy lefedjen egy teljes helyiséget egy felülnézeti képpel. Ez ideális beállítás számos videoelemzéshez, mint például a vonalátlépés vagy az objektumszámlálás. Az alábbi képen egy példa látható.
5. ábra: Egy intelligens fisheye kamera objektumszámláló példája
Az alap biztonsági előnyök mellett a tulajdonos hasznos marketing- és üzemeltetési információkat is kaphat a VCA funkciók segítségével. Ezek a jellemzők különösen hasznosak a kiskereskedelmi felhasználásoknál; például az összegyűjtött adatok felhasználhatók a különböző fogyasztói magatartások elemzésére, hogy jobban kezeljék a kirakatokat és hirdetéseket bármelyik üzletben. Használható a csúcsidők vizsgálatára is, hogy javítsuk az általános személyzeti menedzsmentet és elosztást. Az alábbi táblázat az objektumszámláló funkcióból gyűjtött minta adatokat mutatja.
Egy másik példa a következő képen látható hőtérkép funkció.
Egy színkódot helyeznek a videóra, hogy megmutassák az objektumaktivitások halmozott gyakoriságát. A világosabb szín azt jelenti, hogy nagyobb a forgalom ezen a területen.
A halszemoptikás kamera által rögzített hőképpé alakított áttekintő képet felhasználva az üzlet tulajdonosa könnyen megjelenítheti az ügyfelek forgalmi mintáit mind összességében, mind pedig valós időben. Ez segít optimalizálni a bolt teljesítményét, javítja az ügyfélszolgálatot és megkönnyíti a marketing és a promóció tervezését.
6. ábra: Az IFSEC 2014 során rögzített hőtérkép példa
A következő felügyeleti projekthez vegye számításba a VIVOTEK halszemoptikás kameráit, hogy minimalizálja a teljes felügyelethez szükséges kamerák számát. A VIVOTEK egyedülálló IR-technológiája jelentősen javítja a halszemoptikás kamera teljesítményét alacsony megvilágításnál és biztosítja a legjobb videomegfigyelést éjjel-nappal. Ne feledkezzünk meg arról is, hogy a VCA hatalmas előnnyel szolgál a végfelhasználó számára.
A fenti halszemoptikás képeket a VIVOTEK legújabb halszemoptikás kamerája, az FE8181V rögzítette.